Fekvése
Split északkeleti szomszédságában, vele teljesen összeépülve, a Kozjak- és a Mosor-hegység lábánál, a Trogir, Split és Klissza felé vezető utak kereszteződésénél fekszik. A városon keresztülfolyik a „horvát Jordánnak” is nevezett Jadro-folyó, melynek a közelben van a torkolata.
A község települései
Közigazgatásilag Blaca, Kučine, Mravince és Vranjic települések tartoznak hozzá.
Története
Az egykori római várost és tartományi székhelyet Salonát még időszámításunk előtt a 3. században alapították az illírek. A város azonban hamarosan a terjeszkedő Római Birodalom uralma alá került. I. e. 119-ben Lucius Caecilius Metellus itt ünnepelte az illírek felett aratott győzelmét, mellyel kiérdemelte a „Dalmaticus” melléknevet. Az első triumvirátus szétesése után a város Julius Caesart támogatta, ezért i. e. 48-ban megkapta a római kolónia rangját, és „Colonia Martia Ivlia Salona” néven Dalmácia római provincia fővárosa lett. Miután a rómaiak leverték a 6. és 9. között zajlott utolsó illír felkelést megindult a város békés fejlődése és csakhamar a térség legfontosabb kereskedelmi és közigazgatási centrumává vált. Virágkorát Diocletianus idejében, a 3. - 4. században élte, mikor egyes becslések szerint több mint hatvanezer lakosa is lehetett és ezzel a birodalom negyedik legnagyobb városa volt. A kereszténység terjedésével a Salonai egyházmegye székhelye lett. Egyik első püspöke 284 és 304 között Szent Domnius (horvátul: Dujam) volt, aki a diocletianusi keresztényüldözés idején 304-ben a város keresztényeivel együtt a helyi amfiteátrumban halt vértanúhalált. Testét a városon kívül, az északi temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol sírja fölé az 5. században ókeresztény bazilikát építettek. Ebben az időben szenvedett vértanúhalált Salonában Anasztázia, Aszteria és Diocletianus négy testőre is.
A kereszténység felvétele után a fórum környéke teljesen átalakult. Itt épült ki az 5. században a püspökség központja a két bazilikával, a keresztelőkápolnával és a püspöki palotával. Az 5. század elején a salonai püspök Dalmácia tartomány érseke lett, akihez egész Nyugat-Dalmácia hozzá tartozott. A Római Birodalom bukása után 476-ban Salona Odoaker osztrogót királyságának a része lett, majd bizánci uralom alá került. A pogány szlávok és avarok megújuló támadásai miatt 614-ben a várost a lakosság elhagyta, és biztonságosabb tengerparti településekre; Splitbe és Trogirba költözött át. A város teljesen elnéptelenedve, hosszú időre az enyészeté lett egészen a horvátok keresztény hitre téréséig. Jelena Slavna horvát királyné a 10. században két templomot is építtetett ide, az ókori romoktól keletre, a Jadro folyó szigetére. A Szent István templom királyi temetkezőhelynek, a Szűz Mária templom pedig koronázó templomnak épült. A Szent István templom egy háromhajós bazilika volt, ide temetkeztek a horvát királyi család tagjai. Frane Bulić atya, a neves régész és történész 1898-ban meg is találta az alapító királyné 976-ból származó nevezetes szarkofágját. A Szűz Mária templom még ma is áll, bár a történelem során többször lerombolták, de mindig újjáépítették. Ma az ország legősibb Mária-szentélye, melyet 1998. október 4-én II. János Pál pápa is meglátogatott. 1076. október 8-án a salonai Szent Péter és Mózes-templomban (ma Üreges templomként ismeretes) koronázták meg Dmitar Zvonimir horvát királyt és feleségét I. Béla magyar király lányát Ilona horvát királynét, akit páratlan szépsége miatt a horvátok Jelena Lijepának, azaz Szép Ilonának neveztek. A város továbbra is lakott maradt, bár korábbi jelentőségét a dinamikusan fejlődő Splittel és Trogirral szemben fokozatosan elveszítette. Ismeretlen szerzőtől származó korabeli feljegyzés szerint 1531-ben Husszein boszniai pasa várat épített ide, amely azonban csak tizenöt napig volt épen, mert a Klisszából támadó uszkókok elfoglalták és lerombolták. A török 1536-ban újra felépítette, de ezúttal is csak húsz napig állt. Valószínűleg ez alatt a vár alatt vívta 1537-ben a híres klisszai várkapitány Krusics Péter utolsó, végzetes párviadalát. Még az évben elesett a kapitányát veszített közeli Klissza vára, ezzel Salona a határ közelsége miatt a török és velencei hadak közötti sorozatos összecsapások egyik színterévé vált. Megmaradt lakossága részben a közeli erődített városokba menekült, részben pedig Novo Selo néven új települést alapított és kétfelé adózott. A térség felszabadítására 1648-ban került sor, amikor a solini mezőn felsorakozott, Leonardo Foscolo vezette velencei hadak megtámadták és visszafoglalták Klissza várát. Ezt követően a 17. század végén a néptelen Vranjic-félszigetre, a Kašteláig terjedő területre, valamint Salona, Klissza és Kamena környékére több mint hatszáz katolikus horvát családot telepítettek be, de voltak közöttük pravoszlávok és muzulmánok is. Az újonnan érkezettek a dalmáciai Zagora, főként Drniš környékéről érkeztek. A betelepülők háborúban katonai szolgálatra kötelezettek voltak, békeidőben pedig kaštelai és spliti birtokosok földjein gazdálkodtak. Katonai szolgálatukra rövidesen szükség is volt, amikor 1715-ben a török végigrabolta a Klisszáig és a split mezőig terjedő területet. A spliti érsek feljegyzése szerint 1725-ben Salona és Vranjica területén több mint hatszáz család élt, ami abban az időben nagy számnak számított. Ennek ellenére Salona továbbra is a kisebb települések közé tartozott.
1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a település a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el, 1809-ben az Illír tartományok része, majd Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett, az első világháború végéig. A városnak 1857-ben 866, 1910-ben 2110 lakosa volt. Frane Bulic atya (1846-1934) kezdeményezésére 1891-ben kezdődtek itt meg a feltárási munkálatok, aki a feltárás költségeit is megelőlegezte. Azonban - bár az ásatási munkálatok több mint 100 éve folynak, a hatalmas rommezőnek máig is csak a kisebbik részét tárták fel. Az első világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv Királyság része lett. A második világháború idején olasz csapatok szállták meg. A háború után a település a szocialista Jugoszlávia része lett. Lakossága 2011-ben 20212 fő volt.
Gazdaság
A település gazdaságának alapját régen a mezőgazdaság, az állattenyésztés és a halászat adta. A 20. század második felében azonban ugrásszerű gazdasági fejlődésen ment át. A lakosság beköltözésének és az ipari termelés megindulásának az alapját a cementgyártás képezte. Itt építették meg az ország legnagyobb cementgyártó vállalatának Dalmacijacementnek két üzemét. Bár a környezetvédők erőteljesen tiltakoztak amiatt, hogy a környezetvédelmi előírások figyelmen kívül hagyása kockázatot jelent a környező lakosság egészségére. A legnagyobb veszélyt mégsem ez, hanem a Vranjicon épített Salonit azbesztgyár jelentette, melynek bezárását már a lakosság is követelte. Itt építették fel „Viktor Lenac” hajógyár üzemét és a Jadranska sörgyárat is. Solinban található az INA olajvállalat dalmáciai üzleti központja, melynek adminisztrációs és raktározási részlegei mellett az olajtermékek átrakásához kikötői terminálja is működik. Palackozóüzeme van itt a Coca Cola gyárnak és részlege az autó- és hajóalkatrészeket gyártó Ad plastik vállalatnak is. Split közelsége miatt nagy bevásárlóközpontok, autókereskedések és hasonló szolgáltató-kereskedelmi objektumok találhatók a város területén. A turizmus az település történetéből adódó sajátosságok miatt csak gyengén fejlett.
Oktatás
A városban három nyolcosztályos alapiskola működik, melyek Lovre Katića, Vjekoslav Parać és Jelena királyné nevét viselik. A városhoz tartozó településeken néhány négyosztályos területi iskola is működik. Tervben van egy EU alapokból létrehozandó nyolcosztályos iskola létesítése Ninčevići településen. A városnak nincs középiskolája.
Kultúra és sport
A városban több együttes és kulturális-művészeti egyesület működik. Ilyenek a „Solin” énekkar, a mazsorett csoport, a „Zvonimir” városi zenekar, a „Vokalisti Salone” férfikar, a „Tamarin” női kar, a „Gospe od otoka” népdalkör, a „Kud Zvonimir” vegyeskar, több női és férfikórus, a „Salona” folklór együttes, az „Ad Libitum” mandolinzenekar, a „Salto” tornászklub és mások. Valamennyien gyakran nyernek díjakat a belföldi és külföldi kulturális eseményeken. Minden évben koncerteken mutatják be az elmúlt időszak munkájának gyümölcsét. Ezek a koncertek általában helyi jellegűek. A városban több mint tíz éve rendezik meg az „Ethnoambient” nemzetközi népi fesztivált, melyre a világ minden tájáról érkeznek előadók. 2005-ben Solinban rendezték meg a nemzetközi karikatúra kiállítást. A városban közkönyvtár, kiállító terem, mozi működik. A kulturális rendezvényeket gyakran szabadtéren rendezik.
A soliniak úgyszólván valóságos sportvárosban élnek. A lakosság mintegy tíz százaléka regisztrált profi vagy amatőr sportoló. Ez több mint ezerötszáz főt jelent. A legnevesebb sportegyesület a ŽRK Solin női kézilabdaklub, amely már évek óta a horvát első osztályban játszik. Minden korosztályban a legjobbak között vannak. A klub férfi megfelelője az RK Solin 2005 óta szintén az első osztályban szerepel. A labdarúgóklubok közül az NK Solin a horvát második ligában szerepel és általában a bajnokság felsőházában végez. Az NK Sloga és az NK Omladinac a megyei bajnokságban szerepelnek. Kosárlabdában a KK Solin férfiklub és a KK Salona női klub is a másodosztályú bajnokságban szerepelnek. Az egyik legsikeresebb sportklub a „Dalmacijacement” sportlövőklub, amely már több horvát bajnokot is kinevelt, sőt Vesna Domazet-Vitez személyében világbajnoka is van. A klub vezetője Siniša Vitez a horvát sportlövő szövetség elnöke sok nagy sikerrel a háta mögött. Az első horvát kerékpáros aki a világot bejárta szintén solini, Ante Tokić volt. 1991 és 1995 között a délszláv háború idején 56 országon kerékpározott keresztül és több mint ezer interjút adott a béke elősegítése érdekében. Solinban működik a többszörös horvát sakkbajnok klub a „DC Mravince”, de a településnek van tenisz és dzsúdó klubja is. Több innen indult sportoló került már az ország és Európa nagy klubjaiba. Például Joško Jeličić a Hajduk és a Dinamo egykori játékosa, Kristina Franić horvát válogatott kézilabdás, a Podravka játékosa, vagy Andrija Žižić kosárlabdázó, aki a Barcelona és válogatott játékosa volt. Említésre méltó még a
Sinkro Labudet szinkronúszó klub, amely jelenleg a Poljudában edz, de már tervezik egy új uszoda építését, mely a klubnak is otthont ad majd.