Fekvése
Splittől légvonalban 37 km-re délkeletre, a sumartini kompkikötőtől légvonalban 6, közúton 8 km-re északnyugatra, községközpontjától 6 km-re északra Brač szigetének északkeleti részén egy tágas öbölben fekszik.
Története
Žalonál a povljai kikötő végében a víz alatt található ókori falak bizonyítják, hogy itt már a római korban is folyt az élet. Povlja és a nyugatra fekvő Luka-öböl kiváló kikötőhely volt a római hajók számára, melyet megerősítenek az itt talált ókori amforák. A település nevét is egykori kikötőjéről kapta, melynek a római korban „Portus Paulinus” volt a neve. A kereszténység korai elterjedéséről tanúskodik a Lokva nevű településrészen feltárt 6. századi ókeresztény bazilika maradványa. Keresztelőmedencéje a mai plébániatemplomban látható. A 9. század végén, vagy a 10. század elején építették fel a Szent János bencés kolostort, melyet 1145-ben az omiši kalózok fosztottak ki, de 39 évvel később a szerzetesek újjáépítették. Ekkor vésték a keresztelőkápolna nyugati falán levő ajtó keresztgerendájába az első név szerint ismert horvát építőmester a 12. században alkotó Radonja nevét. Ez az emlék ma a spliti régészeti múzeumban található. Ennek a kolostornak a birtokairól szól az 1184-ben kelt ún. povljai oklevél, az ország legrégibb horvát cirill nyelvemléke, melyben több brači település első írásos említése is található. A kolostor minden viszontagság ellenére egészen a 19. század elejéig fennmaradt, amikor a francia hatóságok megszüntették. Az épületegyüttest a 17. században a velencei hatóságok engedélyével megerősítették, hogy a velencei-török háborúk idején a támadásoknak ellenálljon. Körülötte épültek fel a 17. században a település első házai. Povlja első lakói a kandiai háború idején Boszniából és a kontinens belső részeiről ide érkezett menekültek voltak, akik később keveredtek a környékbeli helyi lakossággal. Ennek következtében jött létre a sajátos povljai dialektus. Az első telepesek a mai településtől mintegy másfél kilométerre fekvő Gornja Povlján létesítették első falujukat, ahol ma romok és temető is található. A povljai hívek 1715-ig Gornji Humac plébániájához tartoztak, ekkor Selcához csatolták őket. Önálló plébániája csak 1921-ben jött létre. 1678-ban 52, 1702-ben 70, 1718-ban 80, 1738-ban 100, 1760-ban 140 lakosa volt. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban a sziget az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után újra az osztrákoké lett. 1894-ben itt hozták létre a Tomislav társaságot, mely megalapította a település első horvát olvasókörét. 1900-ban itt alapították meg az Első dalmáciai olajtermelő szövetséget. Ebben az időben Povlja a sziget egyik legjelentősebb gazdasági központja volt. A 20. század elején nagy számú lakos vándorolt ki a tengerentúli országokba, főként Dél-Amerikába. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A háború után a szocialista Jugoszláviához tartozott. A település 1991 óta a független Horvátország része. 2011-ben 332 lakosa volt. Ma legfőbb bevételi forrásuk a turizmus, melyet több szálloda és számos magánszállás szolgál. Emellett sokan foglalkoznak mezőgazdasággal is.
Népesség
(1921-ben lakosságát Selcához számították.)
Horvátország
é. sz. 43° 20′ 00″, k. h. 16° 50′ 20″43.333333°N 16.838889°EKoordináták: é. sz. 43° 20′ 00″, k. h. 16° 50′ 20″43.333333°N 16.838889°E
