Podaca település Horvátországban, Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Gradachoz tartozik.
Fekvése
Makarskától légvonalban 29, közúton 36 km-re délkeletre, községközpontjától 4 km-re északnyugatra a Biokovo-hegység délkeleti nyúlványa, a Rilić-hegység lejtői alatt, az Adria-parti főút mentén, a tengerparton fekszik. Két fő településrésze a hegyek alatti Selo és a tengerparti Kraj.
Története
Podaca területe már az írott történelem előtti időben is lakott volt, amit az itt talált, a neolitikumtól az ókorig terjedő időszakból származó leletek bizonyítanak. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak, akik a magaslatokon épített, jól védhető erődített településeikben laktak. A rómaiak hosszú ideig tartó harcok után csak az 1. században hódították meg ezt a vidéket. Az illírek elleni 9-ben aratott végső győzelem után békésebb idők következtek. A horvát törzsek a 7. század végén telepedtek le itt, ezután területe a neretvánok kenézségének Paganiának a részét képezte. Arról, hogy ez a terület a középkor folyamán is lakott volt a 11. századi Szent János templom és a valamivel későbbi temető sírkövei adnak bizonyságot.
A település földrajzi fekvése alapján kapta a nevét, mivel a Biokovo-hegység völgyei alatt („pod docima”) fekszik. Podaca első írásos említése 1477-ben egy török dokumentumban történt. Velencei forrásban csak 1571-ben szerepel először olyan tengerparti településként, amely akkor került velencei fennhatóság alá. A velencei uralom azonban ekkor még rövid életű volt (csak 1573-ig tartott), hiszen a település a 15. század végétől 1684-ig, kétszáz évig volt az Oszmán Birodalom uralma alatt. Ez idő alatt a lakosság lelki szolgálatát a szomszédos zaostrogi kolostor ferences szerzetesei látták el. A velencei-török háborúk időszakára emlékeztet az a toronyvár, melyet még a török hósítás előtt emeltek a helyiek a saját védelmükre. Podaca plébániáját is a török uralom idején, 1623-ban említik először Marijan Pavlović sutjeskai ferences tartományfőnöknek a római Népek Evangelizációjának Kongregációja (Sancta Congregatio de Propaganda Fide) részére írt jelentésében. A török uralom végével a település a Velencei Köztársaság uralma alá került.
A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1857-ben 345, 1910-ben 373 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A második világháború idején a Független Horvát Állam része volt. 1962-ben nagy földrengés pusztította a környéket, melyben számos épület, köztük a Szent János templom is megrongálódott. 1965-ben megépült az Adria-parti főút is. Ennek hatására a hegy alatti Selo lakói elhagyták régi lakhelyeiket és a tengerpart közelében fekvő Krajon építették fel új házaikat. A település 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik 2011-ben 729 lakosa volt.
Gazdaság
Az itt lakók fő megélhetési forrása a turizmus. Számos kiadó ház, apartman és szoba található itt. A turistákat több vendéglátó egység szolgálja. Ezen kívül főként halászattal, mezőgazdasággal, olajbogyó termesztéssel foglalkoznak.
Horvátország
é. sz. 43° 07′ 44″, k. h. 17° 17′ 53″43.129000°N 17.298000°EKoordináták: é. sz. 43° 07′ 44″, k. h. 17° 17′ 53″43.129000°N 17.298000°E
