Fekvése
Makarskától légvonalban 16, közúton 27 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 14, közúton 16 km-re északnyugatra, Közép-Dalmáciában, a Biokovo-hegység keleti lábánál az A1-es autópálya mellett fekszik. Közigazgatásilag Vrgorachoz tartozik.
Története
Kozica területe a régészeti leletek tanúsága szerint már az ókorban is lakott volt. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak, akik a magaslatokon épített, jól védhető erődített településeikben laktak. Jelenlétüket számos a település határában megtalálható halomsírok igazolják. Az itt talált vas szekercét és kopját a spliti régészeti múzeumban őrzik. A rómaiak hosszú ideig tartó harcok után csak az 1. században hódították meg ezt a vidéket. Az illírek elleni 9-ben aratott végső győzelem után békésebb idők következtek, de a római kultúra csak érintőleges hatással volt erre a térségre. A horvát törzsek a 7. század végén és a 8. század elején telepedtek le itt, ezután területe a neretvánok kenézségének Paganiának a részét képezte. Kozica első írásos említése 1434-ben a kreševói oklevélben történt. A török a 15. század második felében szállta meg ezt a vidéket, mely a 18. század elején szabadult fel végleg a több mint kétszáz éves uralma alól. A török uralom után a település a Velencei Köztársaság része lett. A török uralom végével a környező településekkel együtt népesült be, a betelepülők ferences szerzetesek vezetésével főként a szomszédos Hercegovinából érkeztek. A lakosság főként földműveléssel és állattartással foglalkozott, de a határhoz közeli fekvésénél fogva eleinte még gyakran kellett részt vennie a velencei-török összecsapásokban. A plébániát 1763-ban alapította Stjepan Blašković püspök, ekkor még a mainál jóval nagyobb területen. A 19. század elejéig Rašćane egy része, 1886-ig a slivnoi plébánia egy része, 1922-ig pedig Poljica is ide tartozott. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. 1857-ben 611, 1910-ben 1106 lakosa volt. 1918-ban az új Szerb-Horvát-Szlovén Állam, majd később Jugoszlávia része lett. Röviddel a Független Horvát Állam megalakulása után 1941. április 17-én olasz csapatok vonultak be a vrgoraci területre. 1942. június 15-én rövid időre elfoglalták a partizánok, majd visszavonultak a Biokovo-hegységbe. A partizánok által kivégzettek között meg kell említeni Ladislav Ivanković kozicai plébánost. Az olasz csapatok védelmét élvező csetnikek még ez évben a község több településén gyújtottak fel házakat és végeztek ki embereket, főleg nőket, gyermekeket és öregeket. Az anyakönyv szerint a háború alatt Kozica embervesztesége volt a térségben a legnagyobb, 225 fő. Olaszország kapitulációja után 1943-ban német csapatok szállták meg a vidéket. 1944. október 24-én a németek kivonultak és két nappal később Vrgorac környéke felszabadult. A település a háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben 56 lakosa volt.
Horvátország
é. sz. 43° 15′ 42″, k. h. 17° 13′ 01″Koordináták: é. sz. 43° 15′ 42″, k. h. 17° 13′ 01″
