Fekvése
Borosjenőtől 15 km-re délnyugatra fekszik.
Nevének eredete
Neve egy szláv eredetű *Pokata személynévből származik.
Története
Neve először III. Béla 1177-ben kiadott oklevelében szerepel, apátsága 1215-ben tűnik fel. 1217-ben a Váradi regestrum szerint a falu népe fölött a pankotai apát és András kegyúr bíráskodtak.
A települést 1241-ben a tatárok elpusztították, de újraépült. 1252-ben apátságának birtoka volt Pest vármegyében, Úriban (ezután az apátságot nem említik többet). Bencés monostora a Kopasz-hegy lábánál az 1260-as években épülhetett, mellette emelkedett a háromhajós kéttornyú apátsági templom. Vára az Igmánd nembeli Lőrinc fia Pankotai Miklósé volt, először 1318-ban említik, amikor királyi vár lett. 1375-től 170 évig a Losonciaké.
A település királyi, majd földesúri mezőváros volt, kereskedelmi, borászati és kézműves központ, fénykorát a 14–15. században élte.
Ifjai közül sokan tanultak külföldi híres egyetemeken. 1565-ben a török a várat elfoglalta és lerombolta. 1595-ben Báthory Zsigmond visszavette, de 1596-ban ismét török kézre került. A 17. század elején foglalta vissza a fejedelem, de vára ekkor már romos állapotban volt. 1605-ben a várost még összeírták, vélhetően magyar nyelvű lakossággal.[3] 1668 körül a törökök vették vissza. Gyógyforrására fürdőt építettek, de mielőtt végleg elhagyni kényszerültek volna, a nagyváradi pasa a forrást higannyal tömítette el.
A település 1732-ben a modenai herceg birtoka lett. 1768-ban ismét vásártartási jogot kapott. 1776-ban a román lakosságú település nyugati peremén 178 cseh- és morvaországi, svábföldi, rajna-vidéki és elzászi német telepes megalapította Újpankotát a település nyugati peremén. 1787-ben római katolikus plébániája létesült. 1817-ben újabb 78 német telepes érkezett a mai Baden-Württembergből és Rajna–Pfalzból az Újpankotából nyugatra létesült Luxemburg falurészbe. A település későbbi német nyelvjárása déli frank–alemann jellegű volt. Csanád és Csongrád vármegyéből magyarok költöztek be.
A 18. században újraindult a szőlőművelés, sőt 1801-ben szőlőt telepítettek az ún. Szodomlápra. 1806-ban két húszezer akó bor befogadására alkalmas pincét építettek.
1822-ben a kincstártól br. Dietrich József vette meg uradalmát, melyhez ekkor Szőllős, Csigerél, Magyarád, Muszka, Ágris és Aranyág tartozott. Tőle örökölte 1855-ben hg. Sulkowski József Mária.
Heti- és országos vásárai a 19. század elejére a legjelentősebbek közé emelkedtek a megyében. 1813-ban gyógyszertárat alapítottak benne.[4] Kézművesközpontnak is számított: 1828-ban 65, 1882-ben már 285 iparosmester dolgozott itt. 1877-ben elérte a vasút, 1884-ben viszont szőlőit (magyarádi mustos, bakator és aprófehér fajták) tönkretette a filoxéra.
Zsinagógája 1860-ban már létezett, a mai Tudor Vladimirescu utca 90. sz. alatt. 1964-ben, más forrás szerint 1958-ban rombolták le.[5]
A Sulkowski-uradalom 1895-ben tizenkét falu határára terjedt ki, fő jövedelemforrásai a gabonatermesztés mellett a sertés- (szőke mangalica), a lótenyésztés és a gyümölcstermesztés voltak. A birtokszerkezet felaprózódott volt, a módosabb gazdák tanyákat hoztak létre. Nyáron az Erdélyi-szigethegységből mócok jártak ide aratni.
1909 és 1914 között cigánytelepén kísérleti jelleggel egytanítós, ún. cigányiskola működött.
Michael Mahler 1912-ben bútorgyárat alapított, amely száz munkást foglalkoztatott és napi négyszáz széket állított elő. Az 1920-as években a gyár továbbfejlődött.
Zaránd vármegyéhez, 1744-től Arad vármegyéhez tartozott.
1944. szeptember 14–20-án a szovjet és román csapatok heves csatában határában fordították meg a magyar–német előrenyomulást.
1968-ban nyilvánították várossá.
Oktatás
A magyar nyelvű felső tagozat 2000-ben, az összevont alsó tagozat a 2012/13-as tanévben szűnt meg. Ugyanakkor egy magyar nyelvű óvodai csoport is működött, a gyermekek azonban egy kivételével román nemzetiségűek voltak.[7]
Románia
é. sz. 46° 19′ 21″, k. h. 21° 41′ 13″Koordináták: é. sz. 46° 19′ 21″, k. h. 21° 41′ 13″
.svg){kind=small}