Nino Manfredi | |
![]() | |
Az Úr esztendejében című filmben (1969) | |
Életrajzi adatok | |
Születési név | Saturnino Manfredi |
Született | 1921. március 22. Castro dei Volsci (Frosinone megye, Lazio) |
Elhunyt | 2004. június 4. (83 évesen) Róma |
Sírhely | Campo Verano |
Nemzetiség | olasz |
Házastársa | Erminia Ferrara (1955–2004) |
Gyermekei |
|
Iskolái | Római Egyetem (1939-1944) Római Színművészeti Főiskola (1944-1947) |
További díjak |
|
Nino Manfredi IMDb-adatlapja PORT.hu-adatlap | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Nino Manfredi témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Nino Manfredi (Saturnino Manfredi, Castro dei Volsci, Frosinone megye, Lazio, 1921. március 22. – Róma, 2004. június 4.) olasz színész, filmrendező.
A római La Sapienza Egyetem Jogtudományi karán végzett, 1944-ben, majd 1947-ig a Római Színművészeti Főiskola hallgatója volt.
Már húszévesen Rómában amatőr színész, 1948-tól a milánói Piccolo Teatro tagja, 1949-től filmezett. 1952-től szinkronszínészként is dolgozott, tévéshow-kban szerepelt. Énekesként 1963 és 1991 között szerepelt. 1982-ben és '83-ban, vendégként nagy sikerrel fellépett a Sanremói dalfesztiválon, majd később a Broadway-n is. 1960-ban Dino De Laurentiis cége szerződtette. 1961-től rendezett is.
Az 1970-es években olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Dino Risi és Ettore Scola. Szerepelt az Ölj meg, csak csókolj! (1968) és Az Úr esztendejében (1969) című filmekben. 1991-ben Magyarországon II. Endrét alakította a Julianus barát című Koltay Gábor rendezte tévéfilmben. 2003-ban szívinfarktuson esett át, amely után hol jobban, hol rosszabbul volt. Emiatt a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon életműdíját a felesége vette át helyette.
2004. június 4-én agyvérzésben hunyt el, Rómában.
1955-ben feleségül vette Erminia Ferrarát, akinek tőle három gyermeke született: Roberta, Luca (akik szintén a filmszakmában dolgoznak) és Giovanna. A negyedik, ismét leány, Tonina édesanyja a fiatal bolgár Szvetlana Bogdanova, akit szófiai forgatásán ismert meg.
Nagyon aktív volt a rádiózás minden ágában is. Díszvendégként sikerrel mutatkozott be énekesként is: 1970-ben a Tanto pe' cantà című (1932-es), klasszikus Ettore Petrolini-dallal a slágerlisták élére került. Később sikereket ért el a Me pizzica... me mozzica (a Per grazia ricevuta c. filmje betétdala), a Tarzan lo fa (1978), a La pennichella (1980), a La frittata (a Sanremói dalfesztiválon, 1982-ben énekelte), a Canzone pulita, amit már a Festival díszvendégeként, 1983-ban adott elő, 50 fős gyermekkórus kíséretében. Abban az évben a Che bello sta' con te, pedig a Questo e quello című Sergio Corbucci-film végstáblistája alatt hallatszott.