QSS
Információk
SablonWikidataSegítség

A QSS egy magyar punkzenekar.

Tagok

Történet

1981-ben Tóth Zoltán és Papp Gyuri alapította Budapesten. Az ország egyik leghíresebb és legkultikusabb zenekarának számít, mert ők az első punk zenekarok között voltak Magyarországon, és a 80-as években nem támogatták ezt a műfajt. Első demófelvételüket 1984-ben rögzítették a Magyar Rádió stúdiójában. A 80-as évek közepén katonaság miatt kénytelenek voltak feloszlani.

1986-ban újraalakultak, Pályafutásuk alatt többször is feloszlottak. 2015-től új felállással működnek a mai napig. Többször koncerteztek Magyarországon és külföldön egyaránt.

Papp György alapította a A tizedes meg a többiek nevű punkzenekart is, 1983-ban. A QSS mára punklegenda lett, a CPg, a Kretens, az ETA, A tizedes meg a többiek zenekarokkal együtt.

Jegyzetek

  1. Tóth Zoltán és Mózsik Imre két olyan tag volt, akik szerepeltek az új felállásban is (azért is, mert ők voltak az alapítók).

Források

További információk