A pulzus az artériáknak (verőereknek) a szívveréssel (normálisan) egyezően fellépő periodikus lüktetése. Mérésekor a szív percenkénti összehúzódásainak a számát (érverés számát) határozzuk meg. Pulzus definíciója: a periférián tapintható szívverések száma.

Fizikális vizsgálat során a csukló külső részén (arteria radialis) és a nyak oldalán (a. carotis communis) futó verőér kitapintásával lehet a legkönnyebben megszámolni. Pulzus mérhető továbbá a térdartérián (a. poplitea), a karizmon (a. brachialis), a lábfejen (a. dorsalis pedis) és a combverőéren (a. femoralis).

A szív kamráinak összehúzódása vért pumpál a nagy és kis vérkörbe, ez a szisztolé (görög: συστολή, összehúzás) nevű munkafázis, amely során nyomásemelkedés mérhető az artériákban, ennek a hulláma vonul végig a verőerek ágain, és az ez által keltett lökés tapintható ki pulzusként, nem a konkrét véráramlás. A szisztolés stádiumot a kamraizomzat elernyedése követi, ez idő alatt töltődik fel vérrel. Ezt hívjuk diasztolés (görög: διαστολη, tágulás) szakasznak, mely során az artériákban levő vér nyomása csökken. A vérnyomás mérésekor ezt a két aktuális nyomásértéket állapítjuk meg.

A pulzus orvosi jellemzői a következők:

• szaporaság, frekvencia: az 1 perc alatt mért lüktetések száma, amely rendes viszonyok között is tág határok közt mozoghat. Normális értéke 65–85 ütés/perc (sokszor használják az angol „bpm” rövidítést mértékegységként, beat per minute).

A pulzus szaporasága függ a kortól (a csecsemőké, kisgyermekeké szaporább), a nemtől (a nőké általában szaporább), a fittségtől (a sportolóké ritkább). A pulzus szaporaságának változása kóros állapot kifejezője is lehet: szívgyengeségben vagy lázas állapotban szaporább, gyógyszerek vagy mérgek hatására, az ingervezető rendszer zavara esetén vagy az agy nyomásának fokozódásakor gyengébb.

• ritmus: a pulzus egyenletessége és a szívverés ciklusán belüli, műszerrel érzékelhető részfázisok időbeli helyzete;
• nagyság, teltség: a szisztolés fázisban kipréselt vér hullámának hossza és amplitúdója
• gyorsaság: az, hogy egy-egy lökés milyen gyorsan halad végig a test erein;
• elnyomhatóság: kisebb vagy nagyobb erőt kell-e kifejteni a lüktetés elnyomására; a pumpás vérnyomásmérők ezt az erőt állapítják meg.

Tachycardiáról (görög: ταχύς, gyors; καρδία, szív) beszélünk, ha a nyugalomban levő testben a szív a normálisnál gyorsabban ver azaz 100/percnél gyorsabban, ennek értéke 150-180/perc körül már életveszélyes. A bradycardia (görög: βραδύς, lassú) a túl alacsony, 60-nál kisebb pulzusszámot jelenti, például kihűlés esetén jelezheti az életveszélyes állapotot.

Az elektrokardiográfia (EKG) közvetlenül a szív működését méri, pontosabb adatokat szolgáltatva (az így létrejövő, jól ismert EKG görbe a szfigmogramm), de a különböző testrészeken mért pulzus révén következtetni lehet érrendszeri elváltozásokra is.