Fekvése
Breznóbányától 8 km-re nyugatra, a Fekete-Garam partján fekszik.
Története
A települést egy Pál nevű királyi erdőóvó alapította, aki egyúttal első bírája is lett. 1357-ben „Hronecz” alakban említik először, a zólyomlipcsei váruradalomhoz tartozott. 1390-ben „Horonecz”, 1405-ben „Plantatio Pauli”, 1424-ben „Kysgaran” néven találjuk. 1527 után területén vasércet találtak és vashámor kezdte meg itt működését. 1547-ben „Ranitz” néven szerepel írott forrásokban. 1580-ban az addig magánkézben levő üzemet a bányakamara vette át, majd 1602-ben a bánya is a kamaráé lett. A vasgyártás a 17. század második felétől indult be és különösen az 1740-es évek után – az új vasolvasztó megépítése után – fejlődött ugrásszerűen. Az új kohó heti nyersvas termelése elérte a 90 bécsi mázsát.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „HRONETZ. Tót falu Zólyom Várm. földes Ura a’ Zólyomi Kamara.”[2]
1795-ben új nagyolvasztó épült, majd 1804-ben megépült a második is, melynek termelése 220-440 bécsi mázsa volt. Ez volt a Garami vasművek kialakulásának kezdete, melyhez számos környező település vaskohói tartoztak. Bár mai magyar neve már a 15. században is szerepel, a 19. században általában „Rhonic” írásmóddal említették. 1828-ban Kisgaramnak 154 háza volt 1193 lakossal.
Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Rhonecz, szép tót falu, Zólyom vmegyében, a Feketeviznek a Garanba való ömlésénél, ut. p. Beszterczéhez keletre 6 mfd. 1168 kath., 25 evang. lak. Kath. paroch. templom. Van itt több vasbánya, egy vas edényeket öntő műhely, aczélgyár, egy vasból öntött bolthajtásos híd, egy mesterséges víz-rekesz, mellyel a polhorai s más erdőkben vágatott, s a Fekete víz segedelmével leusztatott törzsök fa fogatik fel, s itt olasz mód szerint szénné égettetik. Esztendőnkint mintegy 100 ezer köb ölet usztatnak le illy formán. A hronecziek a szálhajózást is erősen űzik, s több száz hajó rakodik meg évenkint zsindellyel, deszkával, léczczel Pest és Esztergom felé. F. u. a kamara.”[3]
Az 1860-as évek gazdasági válságának hatására az itteni vastermelés is visszaesett. 1883-ban megszüntették a garami nagyolvasztót, csak a vasüzem maradt meg. A trianoni diktátumig Zólyom vármegye Breznóbányai járásához tartozott.
1919-ben az állam megvásárolta és 1922-1923-ban modernizálták.
Népessége
1880-ban 1460 lakosából 1305 szlovák és 33 magyar anyanyelvű volt.
1890-ben 1904-en lakták, ebből 1645 szlovák, 149 magyar, 89 német és 20 egyéb anyanyelvű; illetve 1785 római katolikus, 95 evangélikus és 12 izraelita vallású volt.
1900-ban 2244-en lakták: 1572 szlovák, 547 magyar és 82 német anyanyelvű.
1910-ben 2145-en lakták, ebből 1661 szlovák, 426 magyar, 39 német és 19 egyéb anyanyelvű.
1921-ben 2002 lakosából 1944 csehszlovák, 22 magyar, 14 zsidó és 6 német; illetve 1875 római katolikus, 99 evangélikus és 18 izraelita vallású volt.
1930-ban 2091-en lakták: 2035 csehszlovák és 24 magyar.
1991-ben 1225 lakosából 1187 szlovák és 3 magyar volt.
2001-ben 1157 lakosából 1128 szlovák és 1 magyar volt.
2011-ben 1220-an lakták, ebből 1001 szlovák, 20 cigány, 1 magyar és 189 ismeretlen nemzetiségű volt.
2021-ben 1146 lakosából 1076 (+2) szlovák, 1 magyar, 14 (+15) cigány, 1 (+3) ruszin, 6 (+1) egyéb és 48 ismeretlen nemzetiségű volt.[4]
Szlovákia
é. sz. 48° 47′ 50″, k. h. 19° 34′ 50″Koordináták: é. sz. 48° 47′ 50″, k. h. 19° 34′ 50″
