| Latin ábécé |
|---|
 |
A J a latin ábécé tizedik, a magyar ábécé tizenhetedik betűje. Számítógépes használatban az ASCII kódjai: nagybetű – 74, kisbetű – 106. Ez az ábécé legfiatalabb tagja. Ez az egyetlen betű, amely nem szerepel a periódusos rendszerben. Azokon az alfanumerikus billentyűzeteken, ahol a QWERTY rendszert használják, az F mellett a J a másik alapbetű, ahonnan számított relatív helytől függ, melyik betűt, melyik ujjal ütik le.
Eredetileg az I/i betű variánsa volt; csak a 16. századtól kezdték megkülönböztető minőségben használni.[1]
A magyarban ez a betű legtöbbször a palatális zöngés réshangot jelöli (például a jó, az íja vagy az új szavakban). Ritkábban e hang zöngétlen allofónját jelöljük vele (például az írj vagy a rakj szóban).
Ugyancsak a palatális zöngés réshangot jelöli a J betű a németben és számos nyugati szláv nyelvben.
Néhány latin ábécét használó nyelvben azonban eltérő hangértékkel rendelkezik:
A magyar mássalhangzórendszer szempontjából vita tárgya, hogy ez a szegmentum (a beszéd bizonyos hosszúságú része) nem réshang (frikatíva), de nem is félmagánhangzó (siklóhang), hanem az l-hez és az r-hez hasonlóan nem-nazális mássalhangzós zengőhang, más néven likvida.[2]
A mai magyar köznyelvben nincs különbség a j és az ly által jelölt hang ejtésében.
