Led Zeppelin Houses of the Holy | ||||
![]() | ||||
nagylemez | ||||
Megjelent | 1973. március 28. | |||
Felvételek | Stargroves és Headley Grange (The Rolling Stones Mobile Studio), Hampshire Island Studios, London Keverés: Olympic Studios, London Electric Lady Studios, New York 1972. január–augusztus | |||
Stílus | Hard rock Folk-rock | |||
Nyelv | angol | |||
Hossz | 40 perc 53 mp | |||
Kiadó | Atlantic Records | |||
Producer | Jimmy Page | |||
Kritikák | ||||
Led Zeppelin-kronológia | ||||
| ||||
Sablon • Wikidata • Segítség |
1973. március 28-án jelent meg a Led Zeppelin ötödik albuma, a Houses of the Holy. A címet azoknak a rajongóknak ajánlották, akik elmentek a koncertekre; a koncertek helyszíneit hívták „Houses of the Holy – Szent házak”-nak. A "D'yer Mak'er" egy reggae stílusú dal, melynek címe egy szójátékra épül: „My wife's been to the West Indies.” „Jamaica?” „No, she went of her own accord.” Szó szerint ezt jelenti: „A feleségem a karibi szigeteken volt.” „Jamaicában?” „Nem, önszántából ment.” Ahogy az angolok Jamaica nevét kiejtik, az nagyon hasonlít a „Did you make her? – Te küldted oda?” szlenges változatához. Az első oldalt a "The Crunge" zárja, egy funkos tisztelgés James Brown előtt. Az album záródalát, a "The Ocean"-t szintén a „rajongók tengerének” ajánlották.
Az album borítóját Arthur C. Clarke A gyermekkor vége című regényének befejezése ihlette. Tulajdonképpen több képből álló kollázs, melyek az észak-írországi Óriások útján (Giant's Causeway) készültek. A borítót a Hipgnosis tervezte, a csoport gyakran dolgozott a Pink Floyddal. A fotózás egy hétig tartott, de egyik reggel sem jártak sikerrel. A nap sosem sütött ki, végig esett az eső vagy nagyon be volt borulva az ég, a legtöbb modellt pedig nem is használták. A fotózások eredménye nem volt kielégítő, de néhány színezési eljárással egy varázslatos borítót sikerült készíteni. A boltokba csomagolópapírban került az album, hiszen a képen meztelen gyerekek szerepelnek; Spanyolországban és az USA néhány déli államában még így is betiltották.
Az album fordulópontot jelentett a Led Zeppelin stílusában. A gitárriffek keményebbek lettek, a blues hatása elmúlt, a szövegekben pedig egyre nagyobb szerepet kapott a misztika.
Felvettek egy "Houses of the Holy" című dalt is, de ez csak az 1975-ös Physical Graffitin jelent meg.
2003-ban a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listája szavazáson a 149. helyet érte el, 2020-ban pedig 278. helyen volt.[1]