| Giovanni Giolitti | |
 | |
| 5 alkalommal az Olasz Királyság miniszterelnöke | |
| Katonai pályafutása | |
| Csatái | első világháború |
| Született | 1842. október 27. Mondovì  Szárd Királyság |
| Elhunyt | 1928. július 17. (85 évesen) Cavour  Olasz Királyság |
| Párt |
|
| Foglalkozás |
|
| Iskolái | Torinói Egyetem |
| Vallás | római katolikus egyház |
| Díjak |
|
 | |
| Giovanni Giolitti aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Giovanni Giolitti témájú médiaállományokat. | |
Giovanni Giolitti (Mondovì, Piemont, 1842. október 27. – Cavour, Piemont 1928. július 17.) olasz politikus, öt alkalommal az Olasz Királyság miniszterelnöke.
Alpesi parasztcsalád gyermekeként született. 1861-ben fejezte be jogi tanulmányait a Torinói Egyetemen. Ezt követően állami alkalmazásba lépett. Szakterülete a pénzügyi adminisztráció volt. 1882-ben képviselőnek választották. 1889-től 1990-ig ő látta el a pénzügyminiszteri tisztséget. 1892-ben első alkalommal kinevezték miniszterelnöknek. Kormányának mandátuma, amely főleg baloldali képviselőkből állt, 18 hónapig tartott. Ekkor a Római Bank körül kirobbant botrányban való érintettsége miatt lemondásra kényszerült.
1897-ben újrakezdte a politikai karrierjét. 1901 és 1903 között belügyminiszterként tevékenykedett. 1903-ban miniszterelnökként megalakította a második kormányát, amely 1905-ig funkcionált. 1906-ban ismét miniszterelnökké választották és ez alkalommal három éven keresztül irányította az országot. Elsődleges célja a gazdasági problémák kiküszöbölése volt. Ezen tevékenységének köszönhetően nagymértékű növekedés történt a közmunkák területén. A szocialisták programjából számos pontot átvett, így jelentős reformokra került sor. Ezek érintették a közegészségügyet, a lakásügyet, a foglalkoztatási körülményeket, a nők és a gyermekek általi munkavégzést, a rokkantak jogait, illetve az időskori nyugdíjakat.[1]
1911-ben megalakította az első világháború előtti utolsó kormányát, azonban egyre nehezebben tudta fenntartani a parlamenti koalíción belüli egyensúlyt. A hazai nehézségek egyre növekedtek és 1911 októberében (hivatalosan szeptember végén) kitört az olasz-török háború. Ez azonban nem enyhítette a problémákat és a forradalomtól való félelmében Giolitti további engedményeket tett az alsóbb osztályok felé, beleértve a (szinte) teljes férfi lakosságnak megadott szavazójogot is. Az 1913-as októberi-novemberi választásokat követően a Giolitti által felállított, heterogén parlamenti többség irányítása egyre komolyabb nehézségeket támasztott. Ennek következtében 1914 márciusában - a választási győzelem ellenére - lemondott. Az első világháború kitörése után az olasz politikai semlegesség szószólója lett, de a caporettói összeomlás után teljes erőfeszítésre buzdított a haza védelmében. A bonyolult háború utáni időszakban tapasztaltsága miatt ő tűnt a legalkalmasabb személynek az anarchikus állapotok leküzdésében. 1920-ban megalakította ötödik kormányát, amely a következő évig funkcionált.[1]
1920 augusztusában és szeptemberében reformok ígéretével sikerült megállítania a sztrájkhullámokat és az önkényes gyárfoglalásokat. Ezek azonban sem a gyárosokat, sem a szocialistákat nem elégítették ki. A nacionalistákkal való viszonyát a rapallói egyezmény rontotta meg, amely a dalmát tengerparti olasz igényekre mért csapást. Adópolitikája miatt ellentétbe került az egyházzal, az agrárreform tervezete miatt pedig a nagybirtokosokkal is. Először hallgatólagosan támogatta a fasisztákat és Benito Mussolinit, de 1924 után már nyíltan támadta őket. 1928. július 17-én hunyt el Cavourban.[1]
Giolitti meglehetősen vitatott személyiség. Egyes bírálói súlyos kritikákat fogalmaznak meg vele szemben, mások pedig a nagyszerű államférfit látják benne. Tény, hogy a parlamenti többség megszerzése érdekében sikeresen manipulálta pártokat. Taktikáját ellenfelei megvetően „Giolitti-módszernek” nevezték. Ez a kormányzási módszer, amelyet elődeitől örökölt, volt az egyetlen működőképes forma ebben az időszakban. Építő jellegű szociális reformjai elősegítették a fejlődést és a jólétet. Szerepe csak akkor mérhető fel igazán, ha a kormányzását az őt követő totalitárius rendszerhez hasonlítjuk.[1]
Giovanni Giolitti összesen öt alkalommal töltötte be a miniszterelnöki tisztséget:[2]
|
| Elődje: Antonio Starrabba |
|
Utódja: Francesco Crispi |
| Elődje: Giuseppe Zanardelli |
|
Utódja: Tommaso Tittoni |
| Elődje: Sidney Sonnino |
|
Utódja: Sidney Sonnino |
| Elődje: Luigi Luzzatti |
|
Utódja: Antonio Salandra |
| Elődje: Francesco Saverio Nitti |
|
Utódja: Ivanoe Bonomi |
Olasz politikusok az első világháború kezdetétől a Párizs környéki békeszerződésekig | ||
|---|---|---|
| Miniszterelnökök | Antonio Salandra (1914–16) · Paolo Boselli (1916–17) · Vittorio Orlando (1917–19) · Francesco Saverio Nitti (1919–20) · Giovanni Giolitti (1920–21) | .svg){kind=small} |
| Belügyminiszterek | Antonio Salandra (1914–16) · Vittorio Orlando (1916–19) · Francesco Saverio Nitti (1919–20) · Giovanni Giolitti (1920–21) | |
| Külügyminiszterek | Antonino Paternò-Castello (1910–14) · Antonio Salandra (1914) · Sidney Sonnino (1914–19) · Tommaso Tittoni (1919) · Vittorio Scialoja (1919–20) · Carlo Sforza (1920–21) | |
| Hadügyminiszterek | Domenico Grandi (1914) · Vittorio Italico Zupelli (1914–16) · Paolo Morrone (1916–17) · Gaetano Giardino (1917) · Vittorio Alfieri (1917–18) · Vittorio Italico Zupelli (1918–19) · Enrico Caviglia (1919) · Giovanni Sechi (1919) · Alberico Albricci (1919–20) · Ivanoe Bonomi (1920) · Giulio Rodinò (1920) · Ivanoe Bonomi (1920–21) | |
.svg){kind=small}
.png){kind=small}