| Ethey Gyula | |
| Született | 1878. november 18. Dömös |
| Elhunyt | 1957. október 3. (78 évesen) Csejte |
| Foglalkozása | helytörténész, levéltáros |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Ethey Gyula (Krascsenits/Krascsenics, szlovákul Július Ethey; Dömös, 1878. november 18. – Csejte, 1957. október 3.) felvidéki magyar helytörténész.
Eredeti nevén Krascsenics, melyet belügyminisztériumi engedéllyel 1917-ben változtatott meg, miután kimutatta egyenes ági leszármazását töbörréthei Ethey-Krascsenics Jánostól, aki 1681-ben kapott nemesi oklevelet.
Szülei valószínűleg töböréthei Krascsenits Imre (1839-1916[1]) esztergomi főkáptalani erdőmester, földbirtokos és kisjeszeni és folkusfalvi Jeszenszky Mária voltak. Felesége kisjeszeni és folkusfalvi Jeszenszky Margit, fiuk László födbirtokos, vadász volt.[2]
Előbb 1889-1893 között az esztergomi piarista gimnáziumban tanult, majd 1893-tól 1897-ig a Nyitrai Piarista Gimnáziumban végzett, ahol Höllrigl József és Lelley Jenő osztálytársa volt. A gimnázium gyűjteményeit már diákkorában gyarapította. Ezt követően a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetemen tanult jogot.[3] 1900-tól a sárospataki Református akadémiának joghallgatója.[4] 1902-ben a dsidás ezrednél szolgált.
A vármegyei közigazgatásban tevékenykedett, többek között az árvaszék alelnöke volt.[5] 1910-ben a vágújhelyi járás tiszteletbeli főszolgabírója volt. Az első világháború után Szelezsényi birtokát igazgatta, melyet még apja vásárolt. 1928-ban adakozott a németszőgyéni tűzkárosultak javára.[6] 1934-ben fiával együtt részt vett a Csehszlovák Vadászegyesület céllövőversenyén.[7] 1945 után apai örökségét elkobozták, ekkor költözött felesége rokonaihoz Csejtére. A két világháború között tagja volt a Szlovenszkói Vadászati Védegylet Vágújhelyi Helyi Csoportjának.[8]
Iratok gyűjtését még Szelezsényben kezdte, azonban ezen "levéltára" az 1945-ös háborús eseményekben megsemmisült. Állítólag a Zobori apátság irataiból is voltak közte. Csejtére való költözése után a gyűjtést újrakezdte, ezúttal új otthonára, valamint Vágújhely és Trencsén környékére összpontosítva. Ezen és más családi dokumentumokat, melyek nagy része ma már nem lelhető fel, saját cikkeibe is bedolgozta.
Turócszentmártonnak adományozott egy 1437-es iratot.[9] Gyűjteménye egy részét 1953-ban a Trencséni levéltárnak adta át, azonban a legrégebbi iratok tulajdonában maradtak és halála után ismeretlen helyre kerültek. 1957-ben özvegye néhány maradékot a Pozsonyi állami levéltárnak adott át. Ekkor a hagyatéka 50 doboznyi iratot tartalmazott. Ebből kb. 30 doboznyit kiválogattak és átrendeztek más családi fondokba. A maradék iratanyagot az eredeti elrendezés szerint hagyták (települések, családok, verebélyi és szentgyörgyi érseki szék, magánlevelezés). Levelezett több korabeli történésszel, többek között Horánszky Pállal és Štefan Adamovičcsal is. A gyűjteményt Juraj Fojtík nyitrai levéltáros leltározta be. A fennmaradt középkori iratanyag ma a Nyitrai Állami Levéltár gyűjteményét képezi.[10]
Minden bizonnyal Csejtén nyugszik.[11]