1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2023. február 18. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2016. augusztus 16.
2011. július 14-én a Burnley a teljes szezonra kölcsönvette Mee-t,[13][14] aki elmondása szerint ottani teljesítményével szerette volna meggyőzni a Manchester City szakmai stábját, hogy visszatérése után több játéklehetőséget kaphasson.[15] Öt nappal később, egy Bristol Rovers elleni felkészülési meccsen mutatkozott be.[16] A bajnokságban augusztus 6-án debütált, a Watford ellen, végigjátszva a találkozót.[17]November 11-én, az Ipswich Town 4-0-s legyőzése során nagy szerepe volt abban, hogy az ellenfél nem tudott gólt szerezni.[18]
2012. január 10-én a Burnley menedzsere, Eddie Howe jelezte, hogy szívesen véglegesítené a hátvéd kölcsönszerződését. Az átigazolás január 17-én történt meg, ismeretlen összeg ellenében. Mee három és fél évre írt alá új csapatához.[19]Február 27-én, a Reading ellen Noel Hunt lövésénél egy látványos mentéssel hívta fel magára a figyelmet.[20] Szezonjának ezután idő előtt véget vetett egy csonttörés, a Portsmouth ellen 5-1-re megnyert mérkőzés során.[21] A 2012/13-as idény első meccsén, a Millwall ellen nem kezdett jól, de végül megszerezte első gólját csapatban, hozzájárulva a 2-2-es végeredmény kialakulásához.[22] A rivális Blackburn Rovers ellen később térdsérülést szenvedett, ami miatt több hétig nem játszhatott.[23]2013. március 11-én, a Hull City ellen tért vissza a pályára,[24] csapata következő meccsén, a Blackurn ellen kiállították.[25] Ezután ismét különböző sérülések hátráltatták, ami miatt ki kellett hagynia a szezon hátralévő részét.[26][27]
A következő szezon előtti barátságos meccsek során Mee újabb térdsérülést szenvedett, ami miatt az első négy meccsen csak a cserepadra ülhetett le.[28][29] A téli időszakban szintén ki kellett hagynia két hetet sérülés miatt, de mindezek ellenére is fontos szerepe volt abban, hogy csapata feljutott a Premier League-be. A 2014/15-ös évad elején Mee új, hároméves szerződést kötött a Burnleyvel.[30] A szezon első meccsén, a Chelsea ellen mutatkozott be az angol élvonalban.[31] Később, szintén a Chelsea ellen egy szöglet után egyenlített, ezzel 1-1-es döntetlent kiharcolva csapatának.[32] A Burnley végül kiesett, de a 2015/16-os szezonban bajnokként visszajutott a Premier League-be, Mee minden bajnokin pályára lépett.
↑„Mee recalls Youth Cup win”, Manchester City F.C., 2009. március 6.. [2016. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 16.)
↑„Mee signs new City contract”, Manchester City F.C., 2009. március 3.. [2016. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 16.)
↑„US Tour: Red Bulls 2–1 City”, Manchester City F.C., 2010. július 25.. [2016. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 16.)
↑„City squad numbers revealed”, Manchester City F.C., 2010. július 29.. [2014. szeptember 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 16.)
↑Mee joins Foxes on loan. mcfc.co.uk. (Manchester City Football Club), 2011. január 1. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 16.)
↑„Mee keen to impress”, Sky Sports, 2011. október 3. (Hozzáférés: 2016. augusztus 16.)
↑„BRISTOL ROVERS 2 BURNLEY 0”, Burnley F.C., 2011. július 29.. [2011. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 16.)
↑„Burnley 2 – 2 Watford”, Burnley F.C., 2011. augusztus 6.. [2012. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. április 10.)
↑„Burnley 4 – 0 Ipswich Town”, Burnley Football Club.com, 2011. november 29.. [2012. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 16.)
↑Dyche: Opportunity Knocks. Burnley F.C., 2013. április 18. [2014. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 16.)