1976-ban mérnöktanári diplomát szerzett Magyarországon, 1979 óta magyar állampolgár. Felesége Bodor Sarolta biztosítási szakember. Két gyermeke van, Leila közgazdász és Zsolt jogász.
1968 óta foglalkozik fényképezéssel, többször szerepelt országos csoportos és egyéni kiállításokon. Több mint 250 egyéni kiállítása volt, pl. az erdélyi menekültek javára 1989-ben, az autista gyermekek megsegítésére 1999-ben, de felajánlotta munkáit a Magyar Fotográfusok Háza restaurálására is, 2002-ben. 2010-ben a Megyei Príma Díjból jelentős összeget ajánlott fel az ajkai vörösiszap-katasztrófa károsultjai javára. 2003-tól alapító és vezetőségi tagja a Hetényegyházi Városrészszépítő Egyesületnek. 2006-tól a Kecskeméti Önkormányzat Tanácsadó Testületének tagja, az év végén a kecskeméti sportélet fiatal tehetségei közül tizenkét sportoló részére saját portfóliót készített, az anyagból nívós művészeti naptár készült és kiállítássorozat nyílt.
Szorosan kötődik a FORRÁS című irodalmi, szociográfiai, művészeti folyóirathoz, több mint három évtizede. Alapításától megszűnéséig a Nagybaracskai Alkotótelep résztvevője, kiállítója volt. Rendszeres résztvevője a Veránkai Írótábornak. Részt vett a fiatal írók lakiteleki találkozóján, az ott készült képek 1979-ben a Forrásban, 2009-ben pedig a tanácskozással kapcsolatos kötetben jelentek meg, az Antológia Kiadó gondozásában. Az arab nyelvű, közel húsz országban megjelenő Kék Duna című lapban a magyar kultúra, történelem jeles eseményeit és alakjait mutatja be írásaiban és fotóival. Kiemelkedő jelentőségű, hogy „Magyarország arab szemmel” című, közel 100 darabból álló vándorkiállításán több mint egy évtizede mutatja be a magyar embert, a magyar kultúrát az arab világban, segítve ezzel a kultúrák közötti kapcsolatok elmélyítését. Mindezek mellett a Kecskemét Magazin, valamint a Kecskenet.hu információs portál munkatársa is. Képei rendszeresen jelennek meg a Kecskeméti Lapok című hetilapban. Alapító tagja és munkatársa még a Hetényi Köztér című újságnak.
Alkotásai számos gyűjteményben, képtárban, múzeumban megtalálhatóak, többek között Romániában (Erdélyben), Szerbiában, Bulgáriában a Kecskeméti Fotográfiai Múzeumban, Egyiptom Nemzeti Múzeumában (Ahmad Shawki Múzeum) és Szíriában a Latakiai Kulturális Központban, a Katari fotóművész szövetségben, valamint Ománban. Állandó kiállítása van Hetényegyházán, a Művelődési Házban.
1975: Calgary (Kanada), Alabama (USA)
1976: Calgary, Új-Zéland; Dunaújváros
1977: Hongkong, Nagykanizsa, Mosonmagyaróvár, Szolnok, Gyula, Székely Aladár Országos Fotókiállítás
1978: Kecskemét, Balmazújváros, Békéscsaba, 13. Országos Kulich Gyula Premfotó Kiállítás, Kalocsa, Hetényegyháza, Lajosmizse
2010: Tiszakécske, Szíria (Damaszkusz, Latakia), Egyiptom (Kairó), Tokaj, Budapest, Kecskemét (Egyiptom „magyarab” szemmel)
2011: Katar-Doha
2012: Kiskőrös
2013: Budapest (Museion No.1 Galéria)
2014: Budapest (Nemzeti Táncszínház), Kecskemét („ANYASÁG”), Bulgária – Szófia (Kiállítás és vándorkiállítás), Ausztria – Bécs (Egyiptomi Kulturális Központ)
2015: Budapest (Budavári Palota – Országos Széchényi Könyvtár), Budapest (Magyar Írószövetség Székháza), Ócsa (Egressy Galéria)
Az AL Ghad Al Arabi TV Chanal / “Mubdeoon”2016-ban egy filmmel mutatta be munkásságát arab nyelven. Az Egy marék világ című fotóalbuma 2012-ben jelent meg három nyelven (magyar, arab, angol), amely életműve összefoglalójának tekinthető. Az album hidat képez a kultúrák közötti párbeszédhez. A Forrás folyóirat 2013. szeptemberi számában interjú és méltatás jelent meg munkásságáról.