A babona vagy hiedelem szűkebb értelemben olyan, a világ mágikus szemléletéből fakadó hitet, vagy erre épülő tevékenységet jelent, ami (tévesen) közvetlen (ok-okozati vagy jel-jelöleti) összefüggést tulajdonít ilyen viszonyban valójában nem álló dolgoknak, az események mozgatóiként sokszor természetfölötti erőket elképzelve.[1][2][3] Tudományos vizsgálata többek között a néprajz és a szociálpszichológia feladata.
Tágabb (de a köznyelvben inkább csak az újkortól kezdve terjedő) értelemben a „babona” szó jelentése egyszerűen tévhit (ld. lentebb).
A babona szűkebb fogalmához általában hozzátartozik, hogy
A szó eredetét többféleképp magyarázzák, pl. a „babvetés” (jóslási módszer) szóból,[5] illetve a bogumil mozgalomra használt ószerb eredetű babuni („bogumilok”) szóból,[6][7] vagy pedig egy „tévhit” jelentésű szlovák jövevényszóból.[8]
A babona szó megfelelője az európai civilizáción belül a Római Birodalom latin nyelvének superstitio szavára vezethető vissza, és valószínű, hogy eredetileg szinonim, illetve részfogalmi kapcsolatban állt a vallás fogalmával. A „babonás” ember bölcs ember volt, aki körültekintően mérlegeli a körülményeket (ide értve természetesen az istenek által küldött előjeleket is), és cselekedeteit a lehetséges következményekhez mérten szabja meg. Cicero már használta ettől kicsit különböző értelemben is (elválasztva a „vallásos” szó értelmétől), úgy értelmezve, mint a léleknek félelmetes természetfeletti erők okozta rettegését (Az istenek természetéről, II. 28. 72.). A görög nyelvben ennek megfelelő szó, a deisidaimonia (természetfölötti lényektől való félelem) volt. A görög kifejezéshez már kapcsolódott pejoratív értelem, mivel a keleti istenkultuszok barbárnak tekintett jelenségeire is alkalmazták.[9][10] Publius Cornelius Tacitus római történetíró a kereszténységet nevezte ilyen értelemben „veszedelmes babonának”.[11]
Aquinói Tamástól eredeztethetően,[3] a középkori hittudomány értelmezésében olyan hiedelmekre használták, amelyek ellentétesek voltak a kereszténységgel, hamis istenképen (bálvány) alapultak.
A tizenkilencedik században kialakult klasszikus néprajztudomány szerint a babona (ti. egy hiedelem babonának minősítettsége/minősíthetősége) nem kultúrafüggetlen, hanem csak az uralkodó (hivatalos) nézetek és a népi elképzelések szembeállításaként értelmezhető. Hiedelem, elítélő szóval babona[12] tehát a hivatalos (állami, egyházi, tudományos) intézmények által képviselt eszméktől függetlenként létező, a népi tudatban gyökerező, és abban továbbélő eszme, elképzelés. Az ilyen eszmerendszer vagy hiedelemvilág legfőbb feladata az „intézményesült” eszmék által ki nem elégített társadalmi (vallásos, spirituális) igények kielégítése.[13][14]
Ma főként olyan hitekre alkalmazzák, amelyeknek nincs tudományos vagy logikus alapjuk. A népi hiedelemvilág visszaszorulásával, a természettudományos világkép elterjedésével összefüggésben modern szerzők sokszor, tágabb értelemben, egyszerűen a „tévhit” szó jelentésével egyezően használják (pl. „tudományos babona”, helytelenül értelmezett és elferdített tudományos tétel). A szót többnyire pejoratív értelemben használták és használják mások feltételezetten irracionális hiedelmeire, így rendkívül szubjektív. Leggyakrabban szerencsével, jóslással és spirituális lényekkel kapcsolatos hiedelmekre és gyakorlatokra utal.
Az Ószövetségben a környező népek vallási szokásai állandó kísértést jelentettek a zsidó nép számára, hogy az egy, igaz Isten kultuszától eltérjenek. Bár Izrael tudta, hogy a jövőt csak Isten emberei, a próféták ismerhetik, mégis előfordult a halottidézés (1Sám 28,7-25), a jóslás (Ez 11,26; Zak 10,2) és az asztrológia (Jer 10,2; Iz 47,13). A jóslást halállal büntették, és az álmok jelentését csak akkor fogadták el, ha azok Istentől eredtek (Ter 41,16; Dán 1,27-30).
Hasonlóképpen büntették a varázslást, de minden tiltás ellenére többen használtak amuletteket. (2Mak 12,40; Ter 35,40; Bír 8,24; Iz 3,40). Pál apostol Barjézus zsidó varázslót a Sátán fiának nevezi (ApCsel 13,10), valamint a Galatákhoz írt levélben a babonaságot a „test cselekedetei” közé sorolja (5,20).
A babona a hitetlen ember számára fogódzópont előre nem látható helyzetekben, és inkább valláspótlék, mint hamis istentisztelet. A hívők esetében a babonaság lehet tréfa is. A komolyan vett babona bűn az első parancsolat és a vallásosság erénye ellen, a katolikus egyház komolyan óvja tőle híveit.
Magyarországon a nagyszombati katolikus tartományi zsinat 1611-ben és 1629-ben a következőképp fogalmazott: