| Walter Benjamin | |
 | |
| Született |
1892. július 15. Berlin, Német Birodalom |
| Elhunyt |
1940. szeptember 26. (48 évesen) Portbou, Spanyolország, |
| Álneve |
|
| Állampolgársága | |
| Házastársa | Dora Sophie Kellner |
| Gyermekei | Stefan Benjamin |
| Szülei | Emil Benjamin |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| Halál oka | öngyilkosság |
| Sírhelye | Cementiri de Portbou[1] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Walter Benjamin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Walter Benjamin (Berlin (Charlottenburg), Német Birodalom, 1892. július 15. – Portbou, Spanyolország, 1940. szeptember 26.) német filozófus, irodalomkritikus, esszéista, marxista teoretikus. Művei utóélete révén a 20. század egyik legnagyobb hatású művészetteoretikusa.
Emil Benjamin (1856–1926) régiség- és műkereskedő és felesége, Pauline (szül. Schoenflies, 1869–1930) fiaként született Charlottenburgban. Családja az asszimilált zsidósághoz tartozott. Walter Benjamin volt a legidősebb három testvér, Dóra (1901–1946) és Georg Benjamin (1895–1942) között. 1910-től kezdve versei jelentek meg a Der Anfang (A kezdet) című idealista-polgárellenes ifjúsági lapban. 1912-ben Freiburgban kezdte meg egyetemi tanulmányait filozófia, germanisztika és pszichológia szakokon; itt többek között a neokantiánus Heinrich Rickert előadásait hallgatta, aki erős befolyást gyakorolt rá: az eljövendő filozófia egyik legfontosabb feladatának Kant revízióját tartotta. 1914-ben önként jelentkezett katonának, de alkalmatlannak minősítették. Egyetemi éveit városról városra járva töltötte: tanult Párizsban, Münchenben, Berlinben, s végül 1919-ben a berni egyetemen szerezte meg a doktorátust Der Begriff der Kunstkritik in der deutschen Romantik (A művészetkritika fogalma a német romantikában) című írásával, amely egy évvel később nyomtatásban is megjelent. Ezekben az években ismerkedett meg Gershom Scholemmel, Rainer Maria Rilkével és Ernst Blochhal, s kötött házasságot 1917-ben Dora Sophie Kellerrel.
A húszas évek elején folyamatosan kenyérgondokkal küzdött, álláskeresési kísérletei sorra kudarcba fúltak. 1921-ben kísérletet tett folyóirat-alapításra Angelus Novus címen (a név egy Klee-festmény és egy Benjaminhoz írt Scholem-vers nyomán született), de a lap még az első szám megjelenése előtt megbukott. 1925-ben Goethe Vonzások és választások című regényéről készült habilitációs írását a frankfurti irodalomtörténész bizottság „homályosnak” találta és elutasította, így nem sikerült akadémiai pályára lépnie. Baudelaire-fordításai a műfordító feladatáról szóló előszóval együtt jelentek meg 1923-ban. Theodor Adornóval és Max Horkheimerrel ismerkedett meg Frankfurtban. 1926-tól rendszeres irodalomkritikusi és recenzensi tevékenységet folytatott. Barátja, Gershom Scholem révén megismerkedett a zsidó miszticizmussal. 1926-ban a Szovjetunióba utazott, meglátogatta szerelmét, Aszja Lacisz lett kommunista színésznőt. Utazásáról naplót vezetett. 1927-ben kezdte németre fordítani Proust Eltűnt idők-jét; négy kötet meg is jelent. 1930-ban elvált.
Az 1930-as évek közepétől barátja, Theodor Adorno segítségével több írása jelent meg a frankfurti iskola társadalomfilozófiai lapjában, a Zeitschrift für Sozialforschungban; 1935-től tagja lett szervezetüknek, az Institut für Sozialforschungnak is. Francia írókról, nyelvszociológiáról, a műgyűjtő személyiségről, a műalkotás technikai reprodukálhatóságának kihatásairól írt. Benjamin „szabad kritikus” és „alkalmi fordító” volt. Ismeretségi körén túl alig élvezett figyelmet és megbecsülést.
Hitler hatalomra jutása után Párizsba, majd Spanyolországba, s végül véglegesen újra Párizsba emigrált. A Francia Nemzeti Könyvtárban írta nagyszabású fő művét, a Passzázsok-at (Passagen-Werk), amely végül töredékes maradt. Többször felkereste barátját, Bertolt Brechtet dániai száműzetésében. 1940-ben az előrenyomuló német csapatok elől Spanyolországon keresztül próbált Amerikába jutni, de a Pireneusokban lévő egyik határátkelőnél, Portbou-nál feltartóztatták, és tisztázatlan körülmények között szeptember 26-án este öngyilkosságot követett el.
Utolsó időszakában önéletrajzán, a Berlini gyermekéveken dolgozott. Gyakorlatilag halála előtt írta meg történelemfilozófiai téziseit Über den Begriff der Geschichte (A történelem fogalmáról) címmel, melyeket azóta a filozófiatörténet legtöbbet értelmezett szövegei között tartanak számon.
