Koltay Gergely
Született1952június 2. (71 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásazeneszerző, dalszövegíró
IskoláiLiszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
Kitüntetései

A Wikimédia Commons tartalmaz Koltay Gergely témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Koltay Gergely (Budapest, 1952. június 2.[1] –) Kossuth-díjas magyar zenész, zeneszerző, dalszövegíró. A Kormorán Együttes alapító tagja.

Életpályája

1952-ben született Budapesten. Gyerekszínészként szerepelt a Vígszínház és a Katona József Színház előadásaiban. 1966–1970 között a budapesti Szent István Gimnáziumban tanult, mellette 1968–1971 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója volt. 1972–1975 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, fuvola tanszakon diplomázott. 1970–1977 között a 25. Színház tagja volt. 1972–1976 között a Sebő Együttesben zenélt. 1976-ban megalapította a Kormorán együttest. 1979–1981 között a Várszínházban dolgozik zenészként. 1982–1984 között a fővárosi XIV. kerületi Állami Zeneiskolában tanít. 1984–1986 között a kecskeméti Katona József Színház zenei vezetője volt. 1988-tól a Magyar Rádió munkatársaként dolgozott. 1997–2000 között a Magyar Televízió zenei szerkesztőségének vezetője. 2003-tól rövid ideig a Kossuth Rádió zenei vezetője volt.[2][3][4]

Magánélete

Testvére Koltay Gábor filmrendező.[5]

Zeneszerzői munkái

Könyvek, írások

Díjai és kitüntetései

További információk

Jegyzetek

  1. Rekord (hu-HU nyelven). PIM Névtér. (Hozzáférés: 2019. december 27.)
  2. Koltay Gergely (magyar nyelven). Kormorán Wiki. (Hozzáférés: 2019. december 27.)
  3. Koltay Gergely – Kormorán (magyar nyelven). [2019. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 27.)
  4. zene, Borzák Tibor | 2019 09 08 13:00:15 | Frissítve: 2019 12 27 17:28:18 Megosztom Kultúra Ország-világ folk-rock koncert: Koltay Gergely:„Amit képviselünk, félig-meddig küldetés...” (magyar nyelven). Szabad Föld. (Hozzáférés: 2019. december 27.)
  5. (2019. szeptember 14.) „Koltay Gábor” (magyar nyelven). Wikipédia.