| Gustave Flaubert | |
 | |
| Élete | |
| Született | 1821. december 12. Rouen, Franciaország |
| Elhunyt | 1880. május 8. (58 évesen) Croisset, Franciaország |
| Sírhely | Cimetière monumental de Rouen |
| Nemzetiség | francia |
| Szülei | Anne Justine Caroline Fleuriot és Achille-Cléophas Flaubert |
| Pályafutása | |
| Jellemző műfaj(ok) | próza |
| Irodalmi irányzat | realizmus, romantika |
| Első műve | November (1842) |
| Fontosabb művei | Bovaryné (1857) |
| Kitüntetései | a francia Becsületrend lovagja (1866. augusztus 15.) |
| Hatása | Guy de Maupassant, Émile Zola, Franz Kafka |
 | |
| Gustave Flaubert aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gustave Flaubert témájú médiaállományokat. | |
Gustave Flaubert (Rouen, 1821. december 12. – Croisset – ma Canteleu része, 1880. május 8.) francia író, a lélektani regény egyik legnagyobb mestere.
Apja, Achille Cléophas Flaubert előbb Guillaume Dupuytren asszisztense, később harminc éven keresztül a roueni kórház igazgató-főorvosa volt. Achille Flaubert és Anne Justine Caroline Fleuriot házasságából három gyermek született: két fiú és egy leány, aki huszonegy éves korában halt meg. Az idősebbik fiú az orvosi pályára lépett, s előbb asszisztense, majd utódja lett apjának.
A kisebbik fiú, Gustave 1821. december 12-én született. Apja kívánságára Párizsban jogot hallgatott, de a bölcselet és az irodalom jobban érdekelte és többet foglalkoztatta, mint a jogtudomány. Főképpen az irodalom vonzotta, azonban harmincéves koráig egy sort se írt. Párizsban ismerkedett meg Victor Hugóval is. Tanulmányait neurózisa, enyhe epileptikus jellegű betegsége miatt félbeszakította.
Egyetemi tanulmányainak befejezése után nem sokkal meghalt az édesapja. Az örökölt vagyon biztosította megélhetését és függetlenségét. Eleinte Victor Hugo és Byron modorában költészettel foglalkozott. Később a romantikus irányt elhagyva, egészen a realizmus felé hajlott.
Az irodalomnak akart élni, de mielőtt munkához látott, előbb útra kelt. Bejárta Itáliát, Egyiptomot és Kis-Ázsiát. Négy évig volt úton; azután hazatért, s visszavonult birtokára, a Rouen közelében lévő Croisset-ba. Itt valóságos remeteségben élt, s majdnem öt évig dolgozott, éjjel-nappal, első regényén, a Bovarynén. Ez a regény 1856. október elsejétől december tizenötödikéig a Revue de Paris című folyóiratban jelent meg. Ahogy az utolsó közlemény is elhagyta a sajtót, az ügyészség a Revue de Paris szerkesztőjét, nyomdászát és Flaubert-t perbe fogta, azon a címen, hogy regényük sérti az erkölcsiséget és a vallásos érzést. Időközben Lamartine is elolvasta a regényt, s írt az ismeretlen szerzőnek, hogy nagyon szeretne vele megismerkedni. Flaubert meglátogatta az agg költőt, s mikor az elmondta, hogy nagyon hosszú idő óta semmit se olvasott, ami oly mélyen meghatotta volna, mint a Bovaryné című regény, Flaubert megemlítette, hogy perbe fogták. Lamartine azt felelte neki: „Mindenesetre csodálatos, hogy ez megtörténhetett, de legyen nyugodt: nincs francia bíró, aki önt elítélje, mert ez szégyene volna hazánknak és szégyene korunknak.” Lamartine jóslata beteljesedett: a tárgyalást 1857. január 31-én és február 7-én tartották meg; és Jules Senard, a volt belügyminiszter védőbeszéde után a három vádlottat fölmentették. Franciaország megmenekült attól a szégyentől, hogy bírái megbélyegezzék azt a könyvet, mely százada irodalmának egyik dicsőségévé vált, és tényleg első úttörője volt a Goncourt- és Zola-féle naturalista iskolának.
Flaubert ezután Tuniszba utazott, ahol Salammbô c. regényéhez (1862) gyűjtött anyagot, melyet a közönség lanyhán fogadott ugyan, de a kritika annál jobban méltatott. Ezután jelentek meg tőle: L'Éducation sentimentale. Histoire d'un jeune homme (1869); La Tentation de saint Antoine (1874); Trois contes (1877), Le Candidat című politikai színművét 1874-ben minden siker nélkül adták elő a Vandeville-színházban. E miatt, meg a politikai állapotok miatt elkeseredve visszavonult croisset-i birtokára, ahol megírta Bouvard et Pécuchet című embergyűlölő, szatirikus regényét (1880).
Flaubert minden különcködése mellett nagy tehetségű és előkelő írói természet volt, sok eredetiséggel, nemes jellemmel. Stílusa klasszikus és mesteri. Összes művei 1885-ben jelentek meg 8 kötetben.
Szerelmi kapcsolatba lépett Louise Colet költőnővel, Pradier, a szobrász, Musset és más hírességek szeretőjével, de sosem nősült meg. Közeli barátai voltak Théophile Gautier, George Sand, később Guy de Maupassant, majd a Goncourt fivérek.
Műveinek tárgya olykor a történelmi múlt (Szent Antal megkísértése, Szalambó), olykor a jelenkor (Bovaryné, Érzelmek iskolája, Bouvard és Pécuchet). A Szalambó romantikus indíttatású történelmi freskó-hátteréhez (Hannibál kora) Flaubert rengeteg történelmi tanulmányt folytatott, holott a korrajz, bármily hitelesnek szánta is, csupán pompázatos háttér marad, mert a regény lényege az aprólékosan kidolgozott lélektani motívumok szövevényében rejlik.
